Bátyám kint él Luxemburgban, már kétszer voltunk náluk nyaralni. Mindkét alkalommal repülővel utaztunk és akkor mentünk, amikor ők is ott voltak. Jöttek velünk mindenhova, kalauzoltak az országban, sőt a környező országokba is tettünk kiruccanást. Ők általában minden nyáron hazajönnek valamennyi időre, most úgy gondoltuk, hogy önállóan fedezzük fel a területet, akkor megyünk, amikor ők hazajönnek. Így a lakásuk sem áll üresen. J Ehhez a vállalkozáshoz kerestünk útitársakat is, mert sajnálatos módon egyikőnk sem beszél nyelveket. Sok mindenkit megkérdeztünk, az interneten is hirdettük az utat, végül összeállt a csapat: Róbert közgazdaságis tanár, barátunk, túratársunk; Noémi, egyetemista (fiammal, Mátéval nagyjából egykorú), szintén jár velünk túrázni, egyik gimnáziumi osztálytársam lánya, mi ketten, valamint Peregrinus, aki az interneten közzétett felhívásra jelentkezett (nagy bátran), ő Pesten él.

Először a mi autónkkal terveztük az utazást (15 éves Skoda Felicia), de abban elég bajosan fértünk volna el öten. Ezért megbeszéltük az unokaöcsémékkel, hogy cserélünk autót, a nyaralás időtartamára ideadják a Ford Fiestájukat. Tavaly nyerték egy e-on-os akcióban… Ez sem egy nagy családi autó, de azért a mienkénél sokkal jobb: légkondis, cd-s rádió, nagyobb csomagtartó, meg hát majdnem teljesen új kocsi. Akit egyébként Zöld Bobnak hívnak, nyilván a színe után. J Szép neonzöld színű, aminek az az előnye, hogy a parkolóban könnyű megtalálni.

Az utazás előtt pár héttel rendeltem egy gps-t, hogy ne vakon, meg térképet böngészve vágjunk neki az útnak. Szerencsére a készülék időben megérkezett, annak segítségével autóztunk aztán, szerintem jó szolgálatot tett a nyaralás során.

Peregrinussal megbeszéltük, hogy indulás előtti nap eljön vonattal, mert a startot hajnali négyre terveztük, az első vonat meg csak fél hétkor ért volna ide. Szerencsére nem a legkésőbbi vonattal jött, az előző még bent volt, amikor a pályaudvarra ért (induláskor késett 40 percet). Átautóztunk érte Pétre. Peregrinus egy hatalmas bőrönddel szállt le a vonatról, kérdeztem is tőle, hogy világ körüli útra indul-e? A csomagja elfoglalta az autóban a rendelkezésre álló helyet, ezért javasoltam neki, hogy adunk kisebb bőröndöt, a kevésbé szükséges holmikat inkább hagyja nálunk… Így is lett, átcsomagolás után aztán elmentünk fürdeni és tekintettel a hajnali hármas felkelésre, gyorsan nyugovóra tértünk.

Én már három előtt pár perccel felébredtem, bedobtam egy kávét (pedig nem szoktam inni…), aztán megreggeliztem, közben Máté és Peregrinus is előkerült. Összecuccoltunk, elhelyeztük az autóban a szükséges holmikat, pontosan négykor útnak indultunk Veszprém irányába. Induláskor telefonáltunk Robinak, hogy készülődjön. Ő nem volt olyan előrelátó, mint mi, az útra szánt szendvicseit még csak akkor kezdte elkészíteni, úgyhogy egy kicsit vártunk rá. A hátizsákjával már majdnem megtelt a csomagtartó, vakartuk is a fejünket, hogy Noémi holmijai hogyan fognak hozzánk beférni?... Innen Herendre mentünk, Noémit ott vettük fel, természetesen őt is felhívtuk induláskor. Náluk meg kávézás miatt időztünk egy keveset, ittam ott is egy csészével, hogy el ne aludjak vezetés közben…

A mai napra először bevásárlást terveztünk. Elmentünk a Lidl-be, ami a város másik végén található, a sógornőm szerint ott érdemes a leginkább vásárolni. Mondjuk az árak némileg magasabbak ott, mint nálunk, de nem vészes a különbség. Pl a banán kilója 0,99 €, egy doboz pizza (2-3 darab) 2,2 €, kenyér 1,5 €, egy doboz sör 0,4 €, narancslé 0,65 €, vaj 1,15 €. Vásárlás után teletankoltuk az autót. Luxemburgban egységesen mindenhol 1,33 € volt egy liter benzin. Otthon ettünk valamit, megbeszéltük nagyjából mi legyen az itt tartózkodásunk alatt a program, aztán elindultunk gyalog felfedezni a várost.

Mára Mullerthal-ba terveztünk autós kirándulást. Ez egy kis Svájcnak nevezett vidék a fővárostól kb 25 km-re északkeleti irányban. Mivel a társaság nem túl korán kelő (engem kivéve…), ráadásul semmiféle menetrend nem szorított, így csak dél körül értünk a völgybe. Jól kiépített és kitáblázott sétautak vezetnek mindenfelé, a nagyobb csomópontoknál térképek is segítik a tájékozódást. Mi egy út menti parkolóban álltunk meg, onnan kb 500 métert gyalogolva értük el a Cascades-nek nevezett vízesést. Az út hatalmas sziklafal mellett vezetett, a vízesés fölött kis híd ívelt át, alatta nagy sziklák között kanyargott a patak. Tanakodtunk, hogy innen merre menjünk tovább, egy kisebb körutat választottunk, amely egy 37 km-es sétaút része. Peregrinust azzal húztuk, hogy az egészen végig fogunk gyalogolni, amire hevesen tiltakozott, hogy ő csak 3 km-re van hitelesítve. J Az út először egy viszonylag meredek kaptatón vezetett fel, de utána már nem sok szintkülönbséget kellett leküzdeni. Balra lent az országút kanyargott, jobbra hatalmas sziklák, néhol függőleges sziklafalak váltakoztak. Engem a Dzsungel könyvéből a majomvárosra emlékeztettet a „sziklaváros”. Meg is indult a fantáziánk, elneveztünk különféle helyeket postának, lakótelepnek, templomnak, stb… Két helyen a sziklán keresztül, keskeny járaton vezetett az út, a második alkalommal a sziklán belül is találtunk járatokat, amin a tetőre lehetett feljutni.

A városban működik egy jól kiépített kerékpár-kölcsönző hálózat. http://www.en.veloh.lu/ Már az első nap szemezgettünk vele, hogy kipróbálnánk. Az első fél óra ingyenes, utána óránként egy euró a díja, naponta maximum öt eurót kell fizetni akkor is, ha egész nap használja az ember. 43 állomáson összesen 752 kerékpár várja a kölcsönzőket. Lehet heti, illetve éves előfizetést váltani, bankkártyával lehet fizetni. A mai nap tüzetesebben megvizsgáltuk a kérdést, mert a neten nem találtunk minden kérdésünkre kielégítő magyarázatot, azaz a honlap elég szűkszavú. Nos, a trükk a dologban az, hogy az előfizetés kezdetén a rendszer a bérbe vevő bankszámláján zárol 150 € összeget, amit az előfizetés végén felszabadítanak. Mivel egyikőnknek sem volt ennyi leköthető pénze, ezért aztán fájó szívvel lemondtunk a kerékpározásról. Máté bankkártyájával próbáltuk ki, mert neki nem volt ekkora összeg rajta, ki is írta a terminál, hogy nem tudta a megfelelő összeget lefoglalni. Így aztán a biciklizés helyett maradt a gyaloglás.

A mai napra Vianden város látogatását tűztük ki célul. www.vianden.lu Több mindent beterveztünk: Victor Hugo Múzeum (kifejezetten Peregrinus kérésére J), várkastély, libegő, Városi Történeti Múzeum, vízierőmű, Karikatúra Múzeum. Aztán ahogy ez lenni szokott, nem jutott idő mindegyikre, az utóbbi kettő kimaradt… Viandenbe a természetesen a Luxemburg kártyával mentünk, a látnivalókat is annak segítségével néztük meg. A kártyát még be kellett szereznünk, azt terveztük, hogy a MUDAM-ban vesszük meg, mivel mindenhol kapható, ahol elfogadják. Ezzel csak az volt a probléma, hogy a múzeum 11-kor nyitott, ami csak akkor derült ki, amikor odamentünk (megnézhettük volna a tájékoztatóban…), így aztán begyalogoltunk a városba megvenni. Igazából ennek köszönhetően nem fért bele az időnkbe minden viandeni látnivaló.

Mára különleges dolgokat terveztünk be: a Pillangó Házat Grevenmacherben http://www.papillons.lu , aztán egy pezsgőgyár bemutató termét www.bernard-massard.lu , majd Wasserbilligben az Akváriumot és a Játékkártya Múzeumot www.kulturhuef.lu . Grevenmacherbe busszal tudtunk menni, mivel ott nem jár vonat, onnan szintén busszal jutottunk át Wasserbilligbe, ahol vonatra szállva értünk vissza Luxembourgba. No de itt még nem tartunk!

A pillangók kertje egy nagy üvegház, trópusi növényekkel beültetve. Bent rengeteg szebbnél-szebb lepke szálldos szerteszét. Némelyik az úton pihen, óvatosan kell közlekedni, nehogy rálépjen az ember (persze néha óhatatlanul áldozatul esik egy-egy lepke, mert nem szállnak fel). A legtöbb viszont röpköd fel-alá, néha ránk is szálltak. Volt egy idősebb hölgy, akinek a szemüvegére szállt rá egy. A pillangókon kívül néhány madarat is betelepítettek a helyre, például vízityúkok szaladgáltak a földön, de repülő madarakat is láttunk. Vitrinekben pedig trópusi állatokat lehetett megfigyelni: kaméleont, botsásákát, levélsáskát, skarabeuszt, egy üveggel burkolt méhkaptárt is kiállítottak, amiben nyüzsögtek a méhek. Érdekes volt megfigyelni, ahogy jönnek-mennek, hozzák a virágport a lábukon. De persze a legnagyobb látványosságot a pillangók jelentették. Volt néhány alma vagy valami hasonló gyümölcs felfüggesztve, azokon sokan lógtak, falatoztak belőle. Meg röpdöstek szanaszét mindenfelé.

Vasárnap reggel Peregrinusnak nagyon fájt a feje, így ő sajnos otthon maradt. Máténak meg a torka fájt, de ő aztán velünk jött. Erre a napra autós kirándulást terveztünk: Arlon (Belgium) – Esch-sur-Sure volt az úti cél. Meglehetősen hideg napra ébredtünk, ekkor volt talán egész idő alatt a legrosszabb idő. A pulóverre még a dzsekimet is felhúztam, de úgy sem volt igazán melegem. Arlon egyébként nincs messze Luxembourgtól, mindössze 30 km a távolság, úgyhogy hamar odaértünk. Kerestünk a belvárosban egy nem fizetős parkolóhelyet, aztán tettünk egy sétát. Megnéztünk egy templomot (csak kívülről, mert nem lehetett bemenni), közben dideregtünk a hideg szélben. Megnéztük a főteret, ahol egy amerikai harckocsi állt, sétáltunk a városban. Alig láttunk embert, ami valószínűleg nem csak a hidegnek köszönhető, hanem annak is, hogy semmi nem volt nyitva. A városban többfelé köztéri fotókiállítást láttunk. Különféle plakát méretű fényképeket állítottak ki várfalra, nagyobb felületekre. Bementünk a turista irodába is, ahol kaptunk térképet a látnivalókról. Ez alapján sétáltunk tovább, a fő cél Noémi kedvéért az Archeológiai Múzeum volt. Itt főleg római faragások, edények, sírok, páncélok voltak kiállítva. Aztán megkerestünk egy régi sírkertet, meg egy forrást, ahol a város története kezdődött. Arlon egyébként szép kisváros, de a luxemburgi településeknél talán egy kicsit kopottabb.

A mai napra a főváros, Luxembourg további felfedezése volt előirányozva. Főleg azon meggondolásból, hogy erre a napra vettük meg a belépőjegyeket a nagyhercegi palotába, délután ötre. Az eddigi tapasztalatokból kiindulva erre az időpontra nem biztos, hogy sikerült volna visszaérnünk, ezért is esett a választás a fővárosra. Ezúttal Máté maradt otthon, a torokfájása miatt (meg volt kis hőemelkedése is). Vele úgy egyeztünk meg, hogy ötre odajön a palotához. Ezen a napon használtuk fel harmadszorra a Luxemburg kártyát.

Mátétól én is elkaptam a torokfájást, az éjszaka jól kiizzadtam, de azért ez nem gátolt meg a kirándulásban…

Peregrinus mostantól külön utakon jár, azt mondta, hogy most már csak a főváros szépségeit szeretné élvezni, felfedezni (egyszer jól el is tévedt hihihi… J), vásárolgatni – neki gyors egy kicsit a mi tempónk… Természetesen ebből nem csináltunk problémát, már az elején megegyeztünk, hogy semmi nem kötelező senkire nézve.

Mi Bourschied várát céloztuk meg elsőnek. Oda kissé körülményes tömegközlekedéssel eljutni, de persze semmi nem lehetetlen. Először elvonatoztunk Ettelbrückig (egyszer azt a várost is meg kellene már nézni, annyiszor megfordultunk már ott ilyen átszállások alkalmával…), aztán pedig bussazl tovább Bourschiedba. A falu nagyon pici, egy templom, meg pár utca az egész, no meg egy kemping (a hegytetőn… J), viszont elég sok a szintkülönbség.  A vár érdekes módon sokkal alacsonyabban helyezkedik el a falunál, kb másfél-két kilométeres sétával értünk el oda. A bejáratnál az ingyenes jegyhez (mert természetesen ide is kártyával mentünk, vettünk még egy két naposat négyőnkre) járt egy audio vezető, négy nyelven is meg lehetett hallgatni az elég bőbeszédű ismertetőt az egyes helyekről. Mondjuk nem sokat értettem a szövegből (angol, francia, német meg luxemburgi között lehetett választani), úgyhogy a felétől már nem is hallgattam. Robi meg viszonylag hamar a végére ért a látnivalóknak, a vége felé ezzel a berendezéssel szórakozott: belehallgatott a különböző nyelvű verziókba, még a gyerekeknek szánt változatba is, még a rendszer menüben is kutakodott. J Na de nem ez a lényeg, hanem a vár. www.bourscheid.lu Amiről nagyon sokat nem lehet elmondani, ez megint olyan, hogy látni kell… J A vár folyamatos felújítás alatt áll, teljes nagyságában nagyon szép lehetett, de így is monumentális darab. Igazából a kilátás a legszebb a várból, a legnagyobb toronyból nagyon szép a környék. A vár alatti alagútban fut az észak-déli irányú vasútvonal, azon utaztunk aztán hazafelé, de itt még persze nem tartunk. A szomszédos völgyben fekszik Michelau városa (onnan is fel lehet sétálni a várhoz, csak kicsit hosszabb az út) egy folyócska völgyében, amely egy S-kanyart ír le két domb körül – igazán megkapó látványt nyújt fentről. Körös-körül erdők, hegyek, nagyon szép helyen fekszik. A várban két épület maradt épen (a tornyon kívül), ezekben kiállításokat lehet látni, fotókat, maketteket, címereket, stb. Egy pici színpadot is találtunk, rendezvényeket is szoktak itt tartani, mint ahogy a bejáratnál egy monitoron láthattuk. Az egyik torony aljában pedig video vetítést láthattunk, a vár felújításáról.

tudtunk nézni, de legalább marad legközelebbre is látnivaló. J Korán reggel felkeltünk, de aztán valahogy mégis sikerült lekésni a kinézett buszt/vonatot, ezért is maradt ki néhány a tervezett látnivalók közül…

Diekirchbe egyenesen vonattal mentünk, végre nem kellett átszállni sehol. J A vasútállomás előtti téren (ahol mint tudjuk a buszpályaudvar is van) egy érdekes szoborcsoport található. Egy bronzból készült vonatot mintázott meg a tervező néhány emberalakkal – eddig ebben nincs semmi különleges. Ami azzá teszi: ez egy interaktív szoborcsoport. Ugyanis az emberek keze mozgatható, csuklóban, könyökben és vállban is. Így a vállalkozó kedvű szemlélődő leleményességére van bízva, hogy milyen testhelyzetbe állítja be a csoport alakjait. No, ezzel elszórakoztunk egy darabig. Mondjuk valószínűleg régen használhatták őket, mert eléggé nehéz volt tekergetni a végtagokat, csikorogtak-nyikorogtak, de aztán bejáratódtak.

Én már három előtt pár perccel felébredtem, ittam egy kávét (!), megreggeliztem, aztán vártam a többiekre. Közben is lassan összekészülődtek, így ha négykor nem is, de 4:40-kor már autóban ültünk. A hazafelé tartó út viszonylag eseménytelen volt. Sokkal kevesebb időre álltunk meg, mint odafelé. Először teletankoltuk az autót a luxemburgi határon, aztán Németországban álltunk meg valahol kb két óra múlva reggelizni meg egyéb egészségügyi dolgokat végezni. Onnantól kezdve csak tankolni meg autópálya matricáért álltunk meg. Matricát Passauban vettem, ahol ittam egy nagy adag krémkávét, mert már majdnem elaludtam. Ennek köszönhetően aztán végig bírtam az utat. A németeknél hazafelé is elkaptunk egy torlódást, amit megint a gps segítségével kerültünk ki, amúgy viszonylag jól lehetett haladni. Így 11 óra alatt elértük a magyar határt. Itthon egyedül Győrszemerén álltunk meg: Noémi előre ült, meg ettünk pár falatot, fél hatra értünk Herendre. Utána Robit leraktuk, vásároltunk a másnapi bográcsozáshoz húst a teszkóban, majd hazaautóztunk. Peregrinusnak bőven volt még ideje az esti vonat előtt átpakolni a bőröndjét, aztán átvittük Pétre, és felraktuk a pesti járatra. Így ért véget a luxemburgi nyaralás.